Félelmek nélkül - Mert nagyszerű vagyok!

2013.08.12 12:26

Elképesztő látni, hogyan változnak és alakulnak át "ismerőseim" és "ismerőseim ismerőseinek" bejegyzései a facebook-on.

Temérdek olvasnivaló, megosztás, kép és bejegyzés kevereg számos fórumon különböző az egészség, a harmónia, a lelki béke, a spiritualitás, az együttérzés, szolidaritás témakörökben - és alapjában véve ez jó.

De nem volt ez mindig így! Amikor 1998-ban anno beiratkoztam teológiát és filozófiát hallgatni, kicsit furcsinak tartotta a környezetem, én pedig igyekeztem az állás interjúk során ezeket az éveket sietősen átugrani. Ma, ha felmegyek a facebook-ra, volt HR-es kolléganőm személyes coaching képzésre invitál, és minden héten feltölt legalább egy bejegyzést a pozitív gondolatok és a szeretet erejéről. Megvallom, kissé zavarban voltam az elején e jóság dömping láttán...

Hogy a témák ilyen közkedveltek lettek, azt mutatja, sokakat foglalkoztatnak ezek a kérdések, és ha nem is mindig tudjuk pontosan mit is gondoljunk, hogyan vélekedjünk egy-egy kérdés tekintetében, jó érzéssel tölt el minket, ha megoszthatunk egy képet egy szegény kutyusról, aki gazdát és otthont keres vagy továbbadunk egy üzenetet, amivel együttérzésünk és támogatásunk fejezhetjük ki egy kiemelten fontos ügy iránt.

Néha el-el gondolkozom, hogy amikor 32.-ként kedvelek egy befogadásra váró cicát, vajon a végén magához is veszi-e valaki. De mindig újra és újra megindít, hogy ennyien megosztják, hozzászólnak, beszólogatnak a lelketlen gazdáknak...Nemrégiben olvastam egy nyomdafestéket inkább nem tűrő írást egy kukába, szilánkok közé kidobott macskáról, - amit  stilisztikai okokból, sajnos nem tudtam megosztani-, de az érzelmek hőfoka egy mélyen érző szívről tanúskodott.

Egyszóval: ma már nem ciki együtt érezni, segíteni, vagy magunkkal, az egészségünkkel foglalkozni és nem rökönyödünk meg rajta, ha kollégánk, a sokadik diplomája után hétvégénként egy holisztikus gyógyító központban képzi magát, mert úgy érzi, egyes témák kimaradtak a felsőiskolai rendszer kereteiben megszerzett tudásanyagból. Az ügyvédem reggelenként meditál, hogy jól induljon a nap, a marketing guru nap mint nap arról posztol, hogy becsületesen is lehet vállalkozni és meggazdagodni, a masszőröm falán lóg Pió atya, katolikus szerzetes képe, a koncert teremben buddha szobra előtt mécsesek égnek, és még sorolhatnám...szinte el sem hiszem.

Nem tudom, ki mennyire gondolja komolyan és lép a tettek mezejére a facebook-os olvasgatás után, de egy biztos: szeretünk szép dolgokat megosztani, és szeretnénk legalább egy kicsit jók lenni és szebbnek látni magunkat és a körülöttünk lévő világot.

Úgy látszik, bárki-bármit mond, ez az alaptermészetünk...És ez jó! Szeretnénk legalább jónak, jobbnak látszani, és bármilyen elszörnyisztőkké is tudunk néha válni, miután felálltunk a gép elől, ez elárul minket. Nincs mese. Jó érzéssel tölt el minket, amikor jót tehetünk.

Aztán mikor kilépünk a "való életbe" és felvesszük az álarcunkat környezetünk és saját hamis elvárásainknak megfelelve, megszédít minket a félelem. Egy kicsit elbizonytalanodunk. Annyi fontos dolgunk van, tele leszünk mentségekkel. Minél tanultabbak és járatosabbak vagyunk, annál rafináltabban magyarázzuk meg magunknak, miért nem lehetünk jó emberek és szolgálhatunk jó ügyeket. Tapasztalatom szerint a legnagyobb akadályt a félelem jelenti, és ha egy kicsit megvizsgáljunk magunkban a dolgot, a félelem motivál/demotivál minket a legtöbb esetben, amikor igazi belső önvalónktól eltávolodunk. Nem annyira önzők vagyunk, inkább félünk, hogy nekünk nem marad. Nem féltékenyek vagyunk, hanem félünk, hogy elvesztünk valakit. Igazi énünk nem irigy, hanem fél, hogy ő lemaradt valamiről. Félünk az újtól, a bizonytalantól, talán nem is képmutatóak vagyunk, hanem félünk nem megfelelni a környezetünknek, mert félünk a  kirekesztettségtől, a magánytól.Félünk még a haláltól, mert nem tudjuk mi vár ránk azután, félünk a nélkülözéstől, a rendőrtől...és még sorolhatnánk.

A félelem egyik legerősebb ellenszere pedig a személyes megtapasztalása annak, hogy nincs mitől félnünk. Ahogy a régi mondás szól: ha egyszer leestél a lóról, azonnal vissza kell ülni rá, és megtapasztalni, hogy a ló ugyan ledobhat néha, de lovagolni attól még jó és érdemes. Újra a zsigereinkben kell érezni a lovon ülés szépségét, hagyni, hogy elvarázsoljon minket az ÉRZÉS.

Most olvastam egy nagyszerű kínai harcművészeti és gyógyító mester könyvét, megosztok egy gondolatot belőle, mégpedig a legfontosabbat: amikor a mester Oroszországba utazott tanfolyamot tartani, meglepte, hogy az ottaniak mennyi mindent tudnak a gyógyulásról, a spiritualizmusról, a harmóniáról és kiteljesedésről - és valóban az oroszok ebben élen járnak. Annál jobban már csak az lepte meg, hogy a rengeteg tudás anyaghoz milyen szívszaggatóan kevés személyes tapasztalat járult. Rengeteg jó előadást végighallgattak, és remek könyveket tonna számra elolvastak, szinte mindent tudtak már ELMÉLETBEN, ugyanakkor mindebből  nagyon keveset tapasztaltak meg a saját életükben.

Szóval: ha félünk valamitől, menjünk el egy szakértőhöz és kérjünk segítséget, olvassuk el a témához kapcsolódó szakirodalmat, osszuk meg egy a szívünkhöz közel álló személlyel. Ezektől bizonyára jobban fogjuk érezni magunkat és jó érzéssel tölt majd el minket, hogy segítséget találunk. De soha ne felejtsük el, hogy nincs jobb annál, mint felülni a lóra, ami ledobott minket és kézbe venni a gyeplőt. És érezni, hogy ez JÓ.

Félelmeinkkel szembenézni nem kis feladat. Nincs tagadás, az tudja csak igazán, aki szokott nagyon félni.

A jó hír viszont az, hogy nem vagyunk egyedül. Senki sincs egyedül. Kedves Olvasó, bármit gondolsz is, nem vagy egyedül. A gyűrűt is a kis Frodónak kellett megsemmisítenie, és bármennyire is úgy tűnhetett neki néha, hogy ezt a harcot egyedül kell megvívnia, ha jobban végig gondoljuk, igazából a történet során sosem volt egyedül és rengeteg segítséget kapott. De ahhoz, hogy megnyerje a csatát, el kellett indulnia és néha bizony úgy érezte: egyedül indul az ismeretlenbe.

A másik jó hír az, hogy mikor eluralkodik rajtunk a félelem, és nem indulunk el előre, előbb-utóbb azt vesszük észre, hogy félelemben élni egyáltalán nem is jó, és semmivel sem könnyebb. Rádöbbenünk, hogy ez ellenkezik alaptermészetünkkel. Azt hittük, könnyebb lesz, ha maradunk. De a tudattól, hogy el is indulhattunk volna, és talán már rég nyertünk volna, csak még szörnyűbben érezzük magunkat. Egyikünk sem szeret félelemben élni, mert igazi énünk szabadságra született és erőnk, nagyszerűségünk megtapasztalására. Szóval lehet még egy ideig egy helyben topogni, magyarázkodni, halogatni, aztán előbb utóbb mégiscsak rászánjuk majd magunkat és elindulunk a nagy útra: önmagunk és a világ felfedezésére - félelmek nélkül.

Relaxációs Stúdió