Hogyan hatnak érzelmeink fizikai testünkre?

2013.06.05 18:10

Nyugaton az emberek jó része úgy gondol a testre, mint dologra: mintha egy gép lenne, amelynek időről-időre üzemanyagra (táplálékra és vízre) van szüksége, illetve arra, hogy megmozgassák, mert így elkerülhető, hogy elromoljon. Hatalmas élvezetet találunk a gyönyörben, amit a test nyújt számunkra, és keményen dolgozunk, hogy megőrizzük szépségét. Ha valami mégis elromlana benne, általában mechanikus úton javítható. A problémát műtétekkel, sugárkezeléssel és gyógyszerekkel orvosoljuk - a tönkrement részt kivágjuk, vagy kémiai úton eltüntetjük -, az élet pedig megy tovább, mint azelőtt.

Ebben az értelemben a modern, nyugati orvoslás csodákra képes. Valóban rendkívüli, ha belegondolunk, hogy milyen áttöréseket hozott: az antibiotikumokat és a védőoltásokat, a lézersebészetet vagy szervátültetést, hogy csak párat említsünk.

Ugyanakkor ez a megközelítés nem mindig működik.

Sokszor a gyógyszerek alkalmazása súlyosabb gondokhoz vezet, mint az eredeti probléma. Számtalan esetben előfordul, hogy az alapbetegséget ugyan sikerül meggyógyítani, de újabb nehézségek jelentkeznek. Vagy megeshet, hogy a probléma túllép az orvostudomány határain - ilyenkor egyszerűen nem áll rendelkezésre kezelési módszer.

Hogy egy példát említsünk, számos olyan betegség létezik, amely a stresszel hozható összefüggésbe, és ezek előfordulása rohamosan nő. A közvetlenül ez által okozott egészségügyi problémák közé tartozik a migrén, az irritábilis bél szindróma, az izomfeszültség és a krónikus fáradtság, a teljesség igénye nélkül.

A modern orvostudomány a stresszel nem tud mit kezdeni, és mivel nem ismeri el, hogy a beteg mentális és érzelmi állapota befolyásolja fizikai jólétét, egyáltalán semmilyen kezelési módot nem ajánl. Pedig az emberek 70%-a olyan problémákkal keresi fel az orvost, amelyek a stresszel állnak összefüggésben.

Hippokratész idejében az orvos nemcsak a fizikai tüneteket vette figyelembe, de az időjárást, az emberek rasszát, nemét, életkörülményeit, társadalmi és politikai környezetét. A XVII. században azonban jött René Descartes és kijelentette, hogy az elme és a test két különálló működési egység, amelyek között nincs működési kapcsolat, és ezáltal a testet a gép szintjére alacsonyította, amelyet mechanikai úton lehet megjavítani.

Keleten, különösen Kínában és Japánban teljesen másfajta hozzáállás uralkodik. Az ott élő emberek nem gépként kezelik a testet, hanem energetikai rendszerként tekintenek rá. Ez a megközelítés sokkal ősibb, mint a nyugati modell - legalább 5000 évre nyúlik vissza - és az idők során rendkívül hatásosnak bizonyult a betegségek gyógyításában.

A keleti orvoslás a testet behálózó energiacsatornák, a meridiánok részletes feltérképezésén alapul. Az így létrejött térképek megmutatják az energiaáramlás típusát, és azt is, hogy hol, milyen módon avatkozhatunk bele. A betegségek az energia áramlásának egyensúlyvesztéseként vagy elakadásaként fogják fel, amely a nem megfelelő szokások, a stressz és a negatív érzelmek következménye. Ezért mindig az egyensúlyra, annak visszaállítására törekszenek, az energiaáramlás szabályozása révén.

Míg a nyugati orvoslás gépként kezeli  a beteget, az akupunktúra, és a hozzá kapcsolódó gyógyítási módszerek élő és folyamatos változásban lévő energiarendszerként fogják föl.

Ahelyett, hogy csak a külső okokra mutogatnának, ha valami elromlik, egyszerre vizsgálják a külső behatásokat, a páciens életkörülményeit, mentális hozzáállását és érzéseit, illetve azt, ahogy ezek egymásra hatnak.

Nem választják szét a tudatot a formától, az orvos pedig a lélek, és a fizikai test gyógyítója is egyben...

Keleten a betegségekre úgy tekintenek, melyek egyaránt származhatnak az elméből és a testből, hiszen végső soron mind az elme, mind a test változékony, korlátozott és múlandó.

Az utóbbi években nyugaton is egyre nagyobb figyelmet kap az a közvetlen kapcsolat, amely elme és test között fennáll, ennek köszönhetően pedig megjelent egy új tudományterület a "pszichoneuro-immunológia". Ez az újfajta megközelítés nem tagadja a betegség szervi okait - a kórokozók, mikroorganizmusok és baktériumok szerepét -ahogyan azt sem, hogy a problémák néha genetikai úton öröklődnek. Ugyanakkor mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem mindenki betegszik meg az irodában influenzajárvány idején, illetve, hogy ugyanaz a betegség mindenkinél más hatásokat vált ki.

Úgy tűnik érzelmi és pszichológiai állapotunk nagyban befolyásolja a betegségek keletkezését és lefolyását, illetve gyógyulási képességünket.

Már az orvostudomány is kezdi felismerni, hogy nem beszélhetünk a betegségek keletkezéséről anélkül, hogy figyelembe vennénk az életmódot, a táplálkozást, a társadalmi közeget, a környezetet, és, ami talán a legérdekesebb mind közül, a tudatot és az érzelmeket.

Deb Saphiró: A test az elme tükre című könyvéből.